Veseelemzés
Ezennel kifejtem népszerű és legtöbb hozzászólást (27!!!) elnyerő facebook-bejegyzésemet.
E vers alapjául a gyermekek között méltán népszerű vers-mondóka szolgált:
Átköltéséhez kb. egy percre volt szükségem, amint a játékpedagógia vizsgáról kijőve (NYME Sopron, óvodapedagógus szak) ballagtam a vasútállomás felé. Az inspirációm pedig a győri műhelykém iránti vágyból fakad: végre levizsgáztam, el könyvvel-jegyzettel, elő hőn áhított ékszerkentyűimmel!
De most csapjunk bele a vesézésbe.
A szóhasználat - avagy oldjuk fel az ellentmondásokat
Az első sor - ahogy az alapversben is - egy általános kijelentés. A szép nők szeretik a függőt - jellegzetes szóhasználat az akasztós, hosszabb aproize fülbevalókra, melyek viselőjük szépségére rákontráznak, illetve azt kiemelik.
A második sor az első sor tárgyára vonatkozó játékos jelzőhalmaz mindkét versben. Ti. a fülbevaló (függő) himbálózik az ember fülében (kivált kerékpározás közben), ing-ring. Egy másik gyermekdalból kölcsönzött szópár ("Te kis ingó-bingó / piros rózsabimbó") jelöli ezt a mozgást. A "napfényben villámló" semmiféle időjárásbeli különleges jelenséget nem jelent, csupán a fülbevaló ékességét, ragyogását emeli ki arra mutatva, hogy az ékszeren (aproize fém-ásvány-zsugorka ékszerkentyűkre gondolunk) megcsillan a nap fénye az ingó mozgás közben.
A harmadik sor radikálisan hangzó ám egyértelmű kijelentést tartalmaz. "Aki vesz, annak lesz" - ezen nincs is magyaráznivaló; hanem a befejezés! Aki nem jut hozzá a himbálózó, csillogó ékszerhez, nem lesz szép. Úúúúú, akkor csúnya lesz! - mondanák a fölnőttek. Pedig ad 1 a szépnek nem a csúnya az ellentéte; ad 2 egyáltalán nem az ellentétképzésről van itt szó. Minthogy minden relatív, a szépség meg aztán főleg egy elfogultsági kérdés, szándékosan nem írtam azt, hogy csúnya. Ám az én világnézetem szerinti szépséghez hozzátartozik a szép ékszer, pláne az én kezem munkájának gyümölcse. (Minekután én nagy-szerényen teljesen meg vagyok győződve afelől, hogy az ékszerkentyűim hibátlanul szépek, hadd olajozzam a saját homlokom.)
Összefoglalva:
A szép nők szeretik a fülbevalókat, tehát viselnek, következésképp szépek. A kör bezárul.
Akinek nincs, az nem lesz szép. Lehet, hogy MOST szép, de ha nem aggat magára sürgősen egy apró izét, akkor őszintén gondolom, hogy nem LESZ szép, azaz szebb, mint most. Szépsége azonban ki fog egészülni, teljesedni álomba illő ékszerkentyűimmel.
Megyjegyzés: nem minden gyerek szereti a perecet, nem minden gyerek szereti a sósat, nem minden gyerek szereti a ropogósat (szárazat?), nem minden gyerek él csak sós, ropogós/száraz perecen, de bizonyára a fogaiknak szüksége van rá, hogy erősödjenek - ahogy minden nőn elfér még egy apró, csodálnivaló kis szépség. ;)
Folytassuk az elemzést az időmértéktelenséggel!
Egy mondóka ritmusa külső ritmikus lüktetésen alapszik (ütemek tapsolása), nem a szavak-szótagok hosszán. Hiába is keresnénk tehát a verslábakat: ez itt lábatlan. És hiába is számolgatjuk a szótagokat: nem annyi.
Szép nők, szép nők, szeretik a függőt.
Ingót-bingót, napfényben villámlót.
Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, szép nem lesz!
E vers alapjául a gyermekek között méltán népszerű vers-mondóka szolgált:
Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet.
Sósat, sósat, jó ropogósat.
Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, éhes lesz!
De most csapjunk bele a vesézésbe.
A szóhasználat - avagy oldjuk fel az ellentmondásokat
Az első sor - ahogy az alapversben is - egy általános kijelentés. A szép nők szeretik a függőt - jellegzetes szóhasználat az akasztós, hosszabb aproize fülbevalókra, melyek viselőjük szépségére rákontráznak, illetve azt kiemelik.
A második sor az első sor tárgyára vonatkozó játékos jelzőhalmaz mindkét versben. Ti. a fülbevaló (függő) himbálózik az ember fülében (kivált kerékpározás közben), ing-ring. Egy másik gyermekdalból kölcsönzött szópár ("Te kis ingó-bingó / piros rózsabimbó") jelöli ezt a mozgást. A "napfényben villámló" semmiféle időjárásbeli különleges jelenséget nem jelent, csupán a fülbevaló ékességét, ragyogását emeli ki arra mutatva, hogy az ékszeren (aproize fém-ásvány-zsugorka ékszerkentyűkre gondolunk) megcsillan a nap fénye az ingó mozgás közben.
A harmadik sor radikálisan hangzó ám egyértelmű kijelentést tartalmaz. "Aki vesz, annak lesz" - ezen nincs is magyaráznivaló; hanem a befejezés! Aki nem jut hozzá a himbálózó, csillogó ékszerhez, nem lesz szép. Úúúúú, akkor csúnya lesz! - mondanák a fölnőttek. Pedig ad 1 a szépnek nem a csúnya az ellentéte; ad 2 egyáltalán nem az ellentétképzésről van itt szó. Minthogy minden relatív, a szépség meg aztán főleg egy elfogultsági kérdés, szándékosan nem írtam azt, hogy csúnya. Ám az én világnézetem szerinti szépséghez hozzátartozik a szép ékszer, pláne az én kezem munkájának gyümölcse. (Minekután én nagy-szerényen teljesen meg vagyok győződve afelől, hogy az ékszerkentyűim hibátlanul szépek, hadd olajozzam a saját homlokom.)
Összefoglalva:
A szép nők szeretik a fülbevalókat, tehát viselnek, következésképp szépek. A kör bezárul.
Akinek nincs, az nem lesz szép. Lehet, hogy MOST szép, de ha nem aggat magára sürgősen egy apró izét, akkor őszintén gondolom, hogy nem LESZ szép, azaz szebb, mint most. Szépsége azonban ki fog egészülni, teljesedni álomba illő ékszerkentyűimmel.
Megyjegyzés: nem minden gyerek szereti a perecet, nem minden gyerek szereti a sósat, nem minden gyerek szereti a ropogósat (szárazat?), nem minden gyerek él csak sós, ropogós/száraz perecen, de bizonyára a fogaiknak szüksége van rá, hogy erősödjenek - ahogy minden nőn elfér még egy apró, csodálnivaló kis szépség. ;)
Folytassuk az elemzést az időmértéktelenséggel!
Egy mondóka ritmusa külső ritmikus lüktetésen alapszik (ütemek tapsolása), nem a szavak-szótagok hosszán. Hiába is keresnénk tehát a verslábakat: ez itt lábatlan. És hiába is számolgatjuk a szótagokat: nem annyi.
Kérdés, óhaj, sóhaj, panasz?
