Zsugorítás • "Időnként szeánszolok a papírboltokban"

Amikor nekiállok zsugorfóliázni, kábé a legjobb rész az, amikor végre a színezés szakaszához érkezem.
Alapos előkészítés és két kávé után remegő kézzel felrajzolom a mintát, kicsit beleinhalálok az alkoholos filc párájába, gyengéden meglöki az agyamat és a vízióimat, rajzolódik a minta, dobog a szívem, görbülnek, futnak a vonalak, a lélegzetem néha kimarad, úgy koncentrálok, s fogynak az összerajzolatlan területek. Kész a rajz. Elérkeztünk a kedvenc szakaszomhoz.
Baromi nagy hangsúlyt fektetek az előkészületekre, önsegítőleg nem szeretek szar anyaggal dolgozni, úgyhogy időnként szeánszolok a papírboltokban, hogy a legzsírabb színezőeszközöket megválasszam. Szó szerint a legzsírabb kell, ugyanis a könnyen kenődő, porózus, puha belű és finom, fa- és festékillatú ceruzákkal lehet királyul dolgozni. Ez az absztrakt anyagharmónia parányi, de fontos összetevője a leendő ékszerkentyű milyenségének. Vannak akkorka ceruzacsonkjaim - csoda, hogy a hangyák még nem hordták el a hangyasuliba a hangyakölyköknek -, el se hinnéd, úgy húzzák a színüket, és mind különböző márka, én nem is értem. Bizonyára a festék alapanyaga miatt különböznek ennyire... Egyik név a kékben jó, másik a pirosban. Tényleg, emélkeztek arra a postairónra? Nálunk alsóban előírásszerűen azzal zajlott a hibajavítás. Létezik még ilyen a sulikban? Vagy már mindenhol rollertape-ekkel fedik el a hibákat?
Aki kicsit is ismeri az ékszerkentyűket, az látja a szemeivel, hogy főként függők készülnek, főként zsugorfóliából, a minta felépítése pedig kábé úgy néz ki, hogy háromödöt részt sima alapon virágminta, kétödöt részt pedig sávokban valamilyen, színes bármi húzódik, amiben egy sáv mindig pepita. Always. Végigzongora!

Mindig az aprólékosabb területekkel kezdem, belülről kifelé a nagyobb összefüggő terület felé.

Mindig az előtérben levő, bonyolult mintát veszem előre, a háttér ráér. Rámegyek a vonalakra is, hogy egy morzsányi terület se maradjon színhiányos, különben átlátszó lesz és igénytelenül néz ki.

A tarkázáshoz érdemes színmintákat venni. Amolyan palettát készítek, mert a ceruzaszíneket nem olyan egyszerű kikeverni, ez pedig oldja a fesztültséget a "mit-mihez" idegtépő parájában, és segít megtalálni a kívánt árnyalatot.

Mindig a világos felől haladok a sötétebb tónusok felé. A kétötödös résznél az egész a pepitafehér kiszínezésével kezdődik, ez a legeslegelső kitöltendő terület, utána a többi tarka sáv.

A feketézés a háttér teljes kitöltése előtti fázis. Az elválasztó csipkézést előbb némi háttérszínnel körítem, különben előfordulhat, hogy a festékszemcsék összekenik egymás területeit, és a találkozás ronda lesz. Jöhetnek a pepitafeketék is.

A hátteret először kontúrmenti sávokban töltöm ki. A minta körül a nehezen elérhető, kényes helyekkel kezdem egypontos heggyel, majd a maradék egybefüggő területet az időközben eltompuló heggyel könnyedén ki lehet satírozni.

Következik a lyukvágás! Végy egy üveglapot és egy alighasznált szablyát a török időkből! Az egybefüggő fólia sima felén kell hasítanom, ami baromira csúszik, de hogy a satuként szorító ujjaimmal el ne maszáljam a rajzot. Hálisten annyira összeszíneztem a fóliát, hogy nem is találom a grafitos körvonalat, így hát jelzésértékkel, szívhangra, csak megkarcolom a felületet. Tecciklátni?

Aztán rányomom azt a snitzert, a penge végigszalad az előzetes vájatban, és remélhetőleg nem a testem valamely pontán állapodik meg, kész, kivágtam a közepét.

Már csak a legélesebbet kell kiválasztanom a három félcsorba olló közül, és körbevágni a formát.

Kész, mehet a sütőbe.

Jó étvágyat kívánok!